A kisvállalati adó bevallása

2021. március |Előfizetői cikk |#adó
Figyelem! Ez a tartalom már több mint 90 napos. A benne közölt információk nem feltétlenül felelnek meg az éppen aktuális szabályozásnak.

A kiva egyre népszerűbb adónem, és egyre több könyvelőnek kell megismernie az ezzel kapcsolatos szabályokat. Bár nekem fura, hogy valakit még eddig teljesen el tudott kerülni ez az adónem, de most akkor az ő kedvükért összefoglalom a kivások adóbevallási kötelezettségeit.

Az adóelőleg bevallása

A társasági adóhoz hasonlóan a kivásoknak is kell előleget fizetni, de nekik minden negyedévben egy előlegbevallást is kell adni. Tehát nem az előző évi adóból kerül kiszámításra, hanem egy negyedéves bevallás alapján.

A Kivatörvény 23. § (1) bekezdése alapján az adóelőleg-megállapítási, -bevallási és -fizetési kötelezettségnek negyedévente, a tárgynegyedévet követő hónap 20-ig kell eleget tenni.

Bár a kiva alapjának év végi meghatározásakor számos korrekciós tétellel kell számolni, az előlegről készített bevallás egyáltalán nem bonyolult, hiszen a bérszámfejtésből könnyen kijön az adat a személyi jellegű kifizetésekre. Sok program már a nyomtatványba át is emeli az adatokat.

Az adóalapot érintő egyéb tételekből pedig kizárólag a jóváhagyott és a bevételként elszámolt osztalékkal kell számolni. Ezek pedig egy évben nem sokszor merülnek fel, ha egyáltalán van ilyen.

Az előleget a bevalláshoz hasonlóan negyedévente kell megfizetni. Az én kivás ügyfeleimnek volt egy olyan kérése, hogy a cég kiadásainak tervezéséhez jobban szeretnék ezt havonta fizetni. A szochót és a szakképzési hozzájárulást is havonta fizették, a kiva nekik negyedévente egy nagyobb kiadás. Érthető a kérésük, hiszen tudjuk, hogy mi inkább eredményszemléletben gondolkodunk, nekik pénzforgalmi szemléletben is meg kell alapozni a cég működését.

Két megoldás lehet erre a kérésre:

  • Ha a dolgozók száma, és ennek megfelelően a járulékköteles jövedelem nagysága nem jelentősen ingadozik, akkor minden hónapban azonos összegű kivát fizetnek, és a negyedéves bevallásban nekem már csak azt kell megnézni, hogy van-e még rendezendő különbözet. A járulékokat egyébként 12-ig fizetik, ekkor fizetik a kivát is, és amikor én 20-ig az előlegbevallást elkészítem, a folyószámlán pontosan látom, hogy mennyi az egyenleg. Ha van némi különbözet, akkor csak erről kell őket tájékoztatni.
  • A másik megoldás az, hogy a bérszámfejtés eredményeként utalandó adók mellé megírjuk neki a havi béreket terhelő kivát is, és a negyedéves bevallásban már biztosan nincs különbözet.

Nekem könnyebb az első verzió, ha tehetem, erre beszélem rá őket.

A kivaelőleget és az adót is a NAV-hoz kell fizetni, erre a számlaszámra: 10032000- 01076356.
A közlemény természetesen a vállalkozás adószáma.

Az adó bevallása

A kisvállalati adót – a társasági adóhoz hasonlóan – évente egyszer, május 31-ig kell bevallani. A bevallás az évszámmal ellátott KIVA nevű nyomtatvány. Persze a 2020-as évben a 2019. évre vonatkozó bevallás egy kivételes év volt a határidőt tekintve is, de ezt már ne bolygassuk. Tényleg jobb elfelejteni.

Ekkor már természetesen valamennyi adóalapot érintő tételt be kell vallani.

A kiva bevallására öt hónapunk van minden esetben, de amikor normál évet zárunk, akkor ez csak május 31-e lehet, hiszen a kivás sosem lehet eltérő üzleti éves. Ha év közben szűnik meg az adóalanyisága, akkor is van öt hónapunk a bevallásra. És természetesen a beszámolóra is.

A Kivatörvény 22. § (4) bekezdésében találhatunk szabályt a zárásra nem kötelezett, illetve a külföldi vállalkozókra is:

„Ha az adózó az adóévre vonatkozó beszámoló készítésére az adóévről készítendő bevallás határidejéig nem kötelezett, a fizetendő adót az adóév utolsó napjára készített könyvviteli zárlat alapján állapítja meg. A külföldi vállalkozó a kisvállalati adó alapját valamennyi belföldi telephelyére együttesen (kivéve a fióktelepet), míg belföldi fióktelepére fióktelepenként külön-külön állapítja meg.”

Természetesen az előlegek és a tényleges adó közötti különbözet az éves bevallással rendezendő. Ha az adóévre már megfizetett adóelőlegek összege meghaladja az adóévre megállapított adó összegét, a különbözetet az adóalany bevallásában, a bevallás beérkezésének napjától, de legkorábban a bevallás benyújtására előírt határidő napjától (esedékességtől) jogosult visszaigényelni.

Feltételezve, hogy a bevallást nem késedelmesen adjuk be, akkor az az ötödik hónap utolsó napjától lesz elérhető a folyószámlán.

A kiva előtti utolsó év bevallása

Azt tehát már tudjuk, hogy a társasági adó hatálya alól kikerülünk, így ennek az időszaknak a zárására lesz szükség.

A Kivatörvény 27. § alapján a társasági adó alanya a Tao tv.-nek a jogutód nélküli megszűnésre irányadó rendelkezéseit alkalmazza, ha az adóévben bejelenti, hogy a következő adóévekben adókötelezettségeit a kiva szerint teljesíti.

A kulcs tehát a jogutód nélküli megszűnés, de nem kell alkalmaznia az adóalap-növelést tehát a kivába átlépő vállalkozásnak a következő esetekben:

  • kkv-k beruházási kedvezményével kapcsolatban [Tao tv. 8. § (1) bekezdése u), 16. § (1) bekezdés c) pont cf) pont];
  • létszámnövekményhez kapcsolódó kedvezményhez [Tao tv. 8. § (1) bekezdése v), 16. § (1) bekezdés c) pont ch) pont];
  • már képzett, de fel nem használt fejlesztési tartalék esetében [7. § (15) bekezdés, 16. § (1) bekezdés b)].

A lényeg, hogy az utolsó bevallásban már nem tudsz fejlesztési tartalékot képezni, de ha korábban képeztél, akkor arra megmarad a 4 éved, hogy megvalósítsd a beruházást.

A záró adóbevallást egyébként az évszámmal ellátott 71-es nyomtatványon kell beadni, amihez természetesen már adóelőleg-bevallás nem tartozik.

Ha azonban az adóévre vonatkozó bejelentését jogszerűen nem tehette volna meg, nem mentesül az adóelőleg-fizetés elmulasztásának jogkövetkezményei alól. Erre csak akkor érdemes figyelni, ha mondjuk a kapcsolt vállalkozás okozza a jogszerűtlen választást.

További cikkek

adóinnovációs járulékiparűzési adókiva
2024. június |Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna |Előfizetői cikk

A kivaalanyok adóalap-megállapítása lényegesen más alapokon nyugszik, mint a társaságiadó-alanyoké. De a poén nem itt van. Az iparűzési adót a kivaalanyok választásuk szerint a kivaalap 120%-ában is meghatározhatják. Akkor lépjünk a következő mezőre. Milyen kihatással van ez az innovációs járulékra?

Érdekel
adó
2020. szeptember |Alexa |Előfizetői cikk

Ez a két kedvezmény örökzöldnek tekinthető, különösen a társaságiadó-bevallások időszakában. Kisebb, de annál fontosabb változások vannak idén is, illetve táblázatban összehasonlítva, a két adóalap-kedvezmény talán érthetőbbé teszi a szabályokat.

Érdekel