Aktivált saját teljesítmények egyeztetése

2024. február |#számvitel
Figyelem! Ez a tartalom már több mint 90 napos. A benne közölt információk nem feltétlenül felelnek meg az éppen aktuális szabályozásnak.

Célunk az, hogy az összköltséges eredménykimutatás kitöltésével eljussunk a főkönyvi kivonat szerinti adózott eredményhez. Akiknek ez nem sikerül, azok helytelenül csak „belejavítanak” az eredménykimutatásba. (A forgalmi költséges eredménykimutatásnál nem jellemző az ilyen okból keletkező egyezőtlenség.)

Jogszabályi háttér

A vonatkozó – 2023. február 14-én hatályos, de azóta sem változó – joganyag természetesen a számvitelről szóló 2000. évi C törvény.
Azon belül pedig az érintett paragrafusok: 19. §, 20. § (1), 71. §, (1), 76. §, 93. § (5), 96. §, 160. § (2.b, 3., 3.a, 3.b), mellékletek: 2., 3.

A tipikus hiba

A hiba általában akkor keletkezhet, ha az elsődleges 6-7. Költséghely – Költségviselő és kapcsolódó 5. Költségnem könyvelési rendszerben könyvelünk.

Alapelv legyen, hogy amikor a 23-25. Saját termelésű készletek kikerülnek a 81-85. Értékesítési körből, tehát a 86-88. Ráfordításokra könyveljük, vagy áruvá átminősítés történik, akkor kell a T 581., K 582. technikai tételt könyvelni.

Azt kell szem előtt tartani, hogy az összköltséges és a forgalmi költséges eredménykimutatás egyező adózott eredményt mutasson.

A logikai összefüggés a következő:

A forgalmi költséges eredménykimutatásban a saját termelésű készletek értékesítésének ráfordításait a következőkből számoljuk:
T 81-85. Értékesítés számlák egyenlege (A 8/Elábé ráfordítástól most eltekintek.)

Az összköltséges eredménykimutatáshoz a ráfordításokat a következőkből számoljuk:
T 511-57. Költségnemek egyenlege.
T, K 581., 582. Aktivált saját teljesítmények egyenlege.

Másképp levezetve:
T 511-57. = T 81-85 ± T, K 581., T, K 582. Tehát:
Összes költség = Értékesítés önköltségen, korrigálva az aktivált teljesítmények változásával.
T 511-57. ± T, K 581., T, K 582. = T 81-85.

Ha hiba miatt nem jó az összköltséges eredménykimutatásunk, akkor a teendő a következő:

1. Átnézzük a 23-25. Saját termelésű készlet, a 6-7. Költség és a 81-88. Ráfordítás könyvelési számlákat, hogy megtörtént-e a kapcsolódó 5. Költségnemkönyvelés azoknál, ahol ez szükséges. (A helyi számlatükör felépítése és a számítógépes program adta lehetőségek alapján.)
2. Ha sikertelen a keresés, akkor logikai levezetés alapján lekönyveljük a hiányzó kapcsolódó tételt, összevontan. Ehhez javaslom a következő egyeztetéseket:

Az aktivált saját teljesítmények egyeztetése

581. Saját termelésű eszközök állományváltozása számla egyeztetése:

23-25. Saját termelésű készletek záró egyenlege: T Egy. + …
23-25. Saját termelésű készletek nyitó egyenlege: T Egy. – …
581. Egyezzen a Saját termelésű eszközök állományváltozásával = …

582. Saját előállítású eszközök aktivált értéke számla egyeztető sablon:

79. Saját kivitelezésű beruházások aktivált teljesítményértéke:
(T 1/59. K: 79/582.) 79. számla K egyenlege + …
799. Állatok átminősítése tenyésztésbe:
(T 799/581. K 24/59. és T 15/59. K 799/582.) 799. K Forgalom + …
792. Tenyészállatok hízóba állítása:
(T 71/51. K 792/582.) 792. K Forgalom + …
8661. Saját termelésű készletek értékvesztése:
(T 8661/581. K 23-25/59. T 59. K 582.) 8661. T Egyenleg + …
8693. Növendék, hízó állatok elhullása:
(T 8693/581. K 24/59. T 59. K 582.) 8693. T Egyenleg + …
26. Saját termelésű készlet átadása boltnak, vásárolt árukészletbe, azaz kereskedelmi tevékenységhez:
(Egy hozam karton közbeiktatásával is könyvelhető.) (T 26/581./áru K: 23-25/582.) 26. T Forg. + …
582. Saját előállítású eszközök aktivált értéke 582. T, K Egyenlege = …
Tehát az 582. számlán jelenjenek meg egyezően a fenti események!
Három Ft-oszlop legyen: „+ Levezetés”, „– Idáig könyvelt”, „= Könyvelendő különbözet”

További cikkek

áfaszámvitel
2024. június |Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna |Előfizetői cikk

Azért remélem, hogy a személygépkocsival kapcsolatos káresemény nem mindennapos gazdasági esemény, de sajnos időnként előfordulhat. Könyvelését az fűszerezi, hogy a javításnak csak egy részét a biztosító téríti. Természetesen a levonható áfarész is befolyásolja a kártérítés nagyságát, és így a könyvelést is.

Érdekel
mikrogazdálkodói beszámolószámviteltao
2024. szeptember |Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna |Előfizetői cikk

A vállalkozók egyértelmű célja az, hogy az eredmény valós legyen, de minél kevesebb adófizetés mellett, akkor ehhez meg kell nézni a taóban a gyorsított leírások lehetőségét. Az egyik legkézenfekvőbb, és a számvitellel is egyező a kis értékű eszközök leírása. Az év végéhez közeledve nézzük meg, milyen lehetőségeink vannak az értékcsökkenési leírás tervezésében.

Érdekel