Bor juttatás adómentesen

Fata László Fata László| 2023. november |Előfizetői cikk |#juttatás
Figyelem! Ez a tartalom már több mint 90 napos. A benne közölt információk nem feltétlenül felelnek meg az éppen aktuális szabályozásnak.

2023. október 4-én megjelent egy Kormányrendelet, mely egy új adómentes elemet helyez a juttatási palettára.

Mit adhatunk?

Az új rendelet szerint adómentesen adhat a juttató, például a munkáltató forgalomba hozatalt kezdeményező borászatiüzem-engedélyestől palackozott kiszerelésben vásárolt, oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel vagy oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott, a Btv. 1. § 3. pontja szerinti borászati terméket.

Ezeket a termékeket reprezentációs és nem reprezentációs célú vendéglátás keretében, továbbá üzleti ajándékként vagy csekély értékű ajándékként adhatja adómentesen.

Mivel a rendelet szinte minden szava lényeges, ezért érdemes ezeket pontosan értelmezni. Az adómentesség a palackozott kiszerelésű borászati termékekre vonatkozik, melyeket a szigorú értelmezése alapján közvetlenül a termék előállítójától, a borászattól vásárolt meg a juttató.

Fontos, hogy ez a termék oltalom alatt álló eredetmegjelöléssel vagy oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borászati termék legyen.

Ez a feltétel teljesíthető a legkönnyebben, mert a hivatalosan borászati forgalomba kerülő italok általában megfelelnek valamelyik feltételnek.

Ha a termékek felsorolását nézzük, akkor nem csak a bor lehet adómentes.

Az említett borászati termékek közé tartozik a likőrbor, a pezsgő, a gyöngyöző- és habzóborok, a borecet, de még a must is.

Milyen céllal?

Az adómentes célok közt szerepel a reprezentációs és a nem reprezentációs vendéglátás.

A személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint reprezentáció:

a juttató tevékenységével összefüggő üzleti, hivatali, szakmai, diplomáciai vagy hitéleti rendezvény, esemény keretében, továbbá az állami, egyházi ünnepek alkalmával nyújtott vendéglátás (étel, ital) és a rendezvényhez, eseményhez kapcsolódó szolgáltatás (utazás, szállás, szabadidőprogram stb.) azzal, hogy az előzőek nem minősülnek reprezentációnak, ha a juttatásra vonatkozó dokumentumok és körülmények (szervezés, reklám, hirdetés, útvonal, úti cél, tartózkodási hely és idő, a tényleges szakmai, illetve hitéleti program és a szabadidőprogram aránya stb.) valós tartalma alapján a rendeltetésszerű joggyakorlás sérelme akár közvetve is megállapítható.

Ettől függetlenül a nem reprezentációs célú vendéglátás keretein belül fogyasztott palackozott borászati termékek juttatása is adómentes lesz. Így például egy év végi összejövetel/vacsora a munkavállalókkal.

Emellett üzleti ajándékként adva is adómentes juttatás lesz a palackozott borászati termék.

Üzleti ajándék: a juttató tevékenységével összefüggő üzleti, hivatali, szakmai, diplomáciai vagy hitéleti kapcsolatok keretében adott ajándék (ingyenesen vagy kedvezményesen adott termék, nyújtott szolgáltatás, valamint a kizárólag erre szóló utalvány).

Hasonlóan adómentesen adható a megfelelő borászati termék csekély értékű ajándékként is.

A csekély értékű ajándék az évi egy alkalommal – az erre vonatkozó nyilvántartás vezetése mellett – a minimálbér 10%-át meg nem haladó értékű termék, szolgáltatás.

Ez az új lehetőség azonban nem nyit újabb juttatási alkalmat a csekély értékű ajándékhoz. Ha egy juttató már adott 2023-ban egy magánszemélynek ilyen ajándékot, akkor már nem adhat borászati terméket adómentesen. Ha azonban nem használta még ki ezt a lehetőséget, akkor egy megfelelő bor juttatása nem egyes meghatározott juttatás, hanem adómentes juttatás lesz.

Hogyan csináljuk?

Fontos odafigyelni erre az adómentes lehetőségre, mert ha nem megfelelően adnánk, ez a juttatás jövedelemként vagy jobb esetben egyes meghatározott juttatásként adózna 33,04% közteherrel.

Ahhoz, hogy kihasználhassuk a kedvező adózást, érdemes az alábbi feltételekre is figyelni.

A feltételeknek megfelelő palackozott borászati termékekről a munkáltató nevére készüljön elkülönült számla.

A számla kiállítója – függetlenül attól, hogy ezt a cégnél, egy étteremben stb. adjuk át, fogyasztjuk el – egy megfelelő borászat, pincészet legyen.

A munkáltató ezt egy rendezvény, vagy ajándékozás keretein belül adja át, melyet vendéglátás keretein belül a juttatásban részesülők el is fogyaszthatnak.

Emellett vezessünk nyilvántartást, hogy kik, milyen mértékben részesültek a juttatásban.

Időzítés kérdései

Ez az új szabály egy veszélyhelyzeti Kormányrendelettel érkezett, és november 16-án lép hatályba.

Elméletileg a veszélyhelyzet végéig, 2023. november 25-ig, vagy a veszélyhelyzet meghosszabbításáig hatályos.

Az Országgyűlés előtt lévő adótörvény-módosító javaslatcsomagban már a Személyi jövedelemadó-törvénybe helyezné ezt az új adómentes lehetőséget.

A juttatások adóját általában a juttatás kiadásának időpontjában érvényes szabályok szerint kell megállapítani. Így fontos az, hogy az ajándék átadása, a vendéglátás a rendelet hatálya alatt, november 16. után történjen.

További cikkek

juttatásszja
2024. november |Fata László

Bizonyos juttatások esetén a munkáltatónak külön figyelnie kell, hogy mástól kapott-e ilyet a munkavállaló. A mástól kapott juttatások ténye, mértéke akár a fizetendő adót is befolyásolja. Más esetben egyáltalán nem számít, hogy a munkavállaló vagy éppen személyesen közreműködő tag az összes jogviszonyában maximálisan igénybe vette az adott juttatás kedvező adózású keretét. Hasonló többszörözésre adhat lehetőséget, hogy bizonyos juttatásokat teljes mértékben adhat a juttató a magánszemélyek közeli hozzátartozóinak. Ezeket a lehetőségeket, kötelezettségeket vizsgáljuk most a gyakran használt juttatások esetén.

Érdekel
adóiparűzési adójuttatáskatakiva
2023. november |Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna

Az év utolsó negyedévében sokat tehetünk annak érdekében, hogy a pillanatok alatt elérkező zárási munkálatokat előkészítsük. Ebből szemezgetünk, hátha tudunk segíteni egy-két kollégának abban, hogy könnyebb legyen a 2024-es év első 5 hónapja.

Érdekel