Felajánlás adóelőlegből

2020. január |Előfizetői cikk |#adó
Figyelem! Ez a tartalom már több mint 90 napos. A benne közölt információk nem feltétlenül felelnek meg az éppen aktuális szabályozásnak.

2019-re megszűnt a feltöltési kötelezettség, de az adó felajánlásának folyamatossága miatt még kivételesen lehetett választani a kiegészítési szabályt. 2020-tól azonban teljesen elfelejthetjük a december 20-i feltöltési kötelezettséget. Ha az adónkat a NAV-on keresztül szeretnénk egy sportegyesületnek felajánlani, akkor az évközi előlegeket kell erre felhasználni.

Felajánlás az előleg terhére

2020-tól a Taotörvény 24/A §-a szerint az adóelőleg esetében az egyes havi, illetve negyedéves társaságiadóelőleg-kötelezettség legfeljebb 80%-ának megfelelő részére tehető felajánlás, legkésőbb a megelőző hónap utolsó napjáig. A nyomtatvány neve „RENDNY”, melynek az elején egy évszám is található. 2020-ban tehát a 20RENDNY.

További feltétel, hogy ne legyen 100 ezer forintot meghaladó összegű, az állami adóhatóságnál nyilvántartott, végrehajtható, nettó módon számított adótartozás.
Ha például március 31-ig nyilatkozatot teszünk az április 20-i előlegre, de április 20-án van áfatartozásunk, akkor nem történik meg a felajánlott összeg továbbutalása.
Hiába várja a sportegyesület a pénzt, az adóhatóság az adózót tájékoztatja arról, hogy a felajánlása nem fog teljesülni.

Felajánlás az adó terhére

Ha az előleg terhére nem teszünk nyilatkozatot, akkor további rendelkező nyilatkozatokat a társaságiadó-bevallás benyújtására nyitva álló határidő utolsó napjáig a társaságiadó-bevallásában tehetünk.
Megtehetjük ezt akkor is, ha az előlegből felajánlott rész nem éri el a végleges adó 80%-át. Mert akkor az adóbevallásban a hiányzó összegre szól a nyilatkozat.

Egyéb speciális szabályok

Abban az esetben, ha direktbe támogatjuk a sportegyesületet a Taotörvény 22/C §-a alapján, akkor a támogatási összegen felül kiegészítő sportfejlesztési támogatást is fizetni kell. Ennek oka az, hogy a támogatás összege ráfordításként kerül elszámolásra, ami további adóelőnyt ad a támogató vállalkozásnak.
Ebből az adóelőnyből kell „visszaadni” valamilyen szervezet felé. Akár a támogatásban részesülő sportegyesület is lehet a kedvezményezett.

Természetesen az előlegből történő felajánlásnál is meg kell teremteni ezt a pluszelőnyt az egyesületek részére. Ez itt úgy néz ki, hogy a rendelkező nyilatkozat(ok)ban felajánlott összeg 12,5%-a kiegészítő sportfejlesztési támogatásnak minősül.
Az itt is igaz, hogy a kiegészítő sportfejlesztési támogatásról támogatási vagy szponzori szerződést kell kötni. Az ilyen (12,5%-os mértékű) kiegészítő sportfejlesztési támogatás összegére nem értelmezhető a nem a vállalkozási tevékenység érdekében felmerült költség, ráfordítás címén előírt adózás előtti eredménynövelés, így ezzel semmilyen teendő nincs.

A felajánláshoz kapcsolódó kiegészítő sportfejlesztési támogatás esetén nem értelmezhető az annak pénzügyi teljesítésétől számított 30 napon belül az adóhatóság részére teljesítendő bejelentési
kötelezettség sem, azaz itt nincs SPORTBEJ nyomtatvány.

Jóváírás az adózó adófolyószámláján

Azt már említettem, hogy itt nincs ráfordításelszámolás miatti adóelőny, úgy, mint a közvetlen támogatási rendszernél. Ennek kompenzálására viszont lesz jóváírás a társaságiadó-folyószámlán.

A jóváírás összege

  • az adóelőleg terhére átutalt felajánlás (a kiegészítő sportfejlesztési támogatás nélkül) összegének 7,5%-a, de legfeljebb az éves fizetendő adó 80%-ának 7,5%-a, valamint
  • az éves adó terhére tett felajánlás átutalt összegének 2,5%-a, de legfeljebb az éves fizetendő adó 80%-ának 2,5%-a.

Ha a szövetségtől kapott határozatban egymillió forintos támogatás szerepel, akkor a taofolyószámlán jóváírt összeg:
1 000 000 × 87,5% × 7,5% = 65 625 Ft

Ha ezt a felajánlást nem az előlegből adjuk, hanem már az év végi bevallásnál (május 31-ig), akkor:
1 000 000 × 87,5% × 2,5% = 21 875 Ft

Csak összehasonlításképpen, ha a 22/C szerinti szerződést kötjük, azaz közvetlenül az egyesületet támogatjuk, akkor az egymilliós támogatás miatt 90 ezer forinttal csökken a társaságiadó-fizetési kötelezettségünk, amiből 67 500 Ft-ot kiegészítő támogatásként ki kell fizetni, de megmarad 22 500 Ft adóelőny.

Az látszik, hogy az előlegből történő felajánlás esetén a cégek nagyobb előnyt élvezhetnek, ezért ez a legnépszerűbb forma.

Ha viszont év közben nem foglalkoztunk a kérdéssel, akkor a tárgyévre tekintettel év végén választhatjuk a közvetlen támogatási lehetőséget, azzal sem járunk rosszul.

A jóváírás napja az éves adóbevallás esedékességét követő második naptári hónap első napja, azaz a 2019-es évre tekintettel 2020. július 1-je. A jóváírásra úgy kerül sor, hogy annak összegét az adóhatóság az adózó társaságiadó-folyószámláján külön csökkentő tételként kimutatja.

A jóváírás összegét – a számvitelről szóló 2000. évi C törvény előírásai szerint – egyéb bevételként kell elszámolni, amellyel a társaságiadó-alap megállapítása során – a bevételként történő elszámolás adóévében – az adózás előtti eredménye csökkenthető.

És ha már az előlegből túlléptük a 80%-os korlátot?

Előfordulhat, hogy éves szinten az adókötelezettség kisebb lesz, mint a korábbi évek alapján előírt éves előlegfizetési kötelezettség. Ekkor előfordulhat, hogy az előleg 80%-ának felajánlása túllépi az éves adó 80%-át.

Ebben az esetben a többletfelajánlásokat a következő évre vagy évekre tovább kell vinni. És egész addig új nyilatkozat nem tehető, amíg ez a többlet el nem fogy. Erről az adóhatóság is küld tájékoztatást a cég felé.

Az adófelajánlás és az adókedvezmény együttes alkalmazása

Korábbi részekben tehát kétféle lehetőségről is olvashattál, hogyan lehet a sportot támogatni.

A törvény azonban egyértelmű abban, hogy ugyanazon adóév tekintetében az adókedvezmény együttesen nem alkalmazható az adófelajánlással.
Ennek megfelelően tehát egy adott adóévre vonatkozóan el kell dönteni, hogy a látványcsapatsport támogatása alapján a bevallásában adókedvezményt kívánunk érvényesíteni vagy az előlegből jóváírásra jogosító felajánlást teszünk.

Együttes érvényesítésére akkor sem tudunk jogosultságot szerezni, ha a támogatás még korábban megtörtént, de a 6 éves szabály miatt a következő évekre továbbvihető. Amikor még tart a kedvezmény igénybevétele, addig nem lehet rendelkező nyilatkozatot tenni.

Persze le is lehet mondani a kedvezmény átmeneti érvényesítéséről.
Előfordulhat például, hogy 2018-ban egy kosárlabda-egyesület támogatására közvetlenül átutaltunk 100 ezer forintot, de 2018-ban csak 90 ezer forint adókedvezményt tudtunk igénybe venni.
Amennyiben 2019-ben élünk a kedvezményezett célra történő adófelajánlásssal, azaz adtunk be 19RENDNY nyilatkozatot, akkor a fennmaradó 10 ezer forint után 2019-ben adókedvezmény igénybevételére már nem leszünk jogosultak.

Ha a következő években, amíg tart a 6 éves időintervallum, lesz olyan, hogy adófelajánlást nem teszünk, akkor nincs akadálya annak, hogy igénybe vegyük az adókedvezmény fennmaradó összegét.

Felmerülhet még egy eset.
Ha például kamat miatt szeretnénk élni adókedvezménnyel az adó 70%-os korlátjáig, akkor mellette már nincs lehetőség a 22/C szerinti támogatás adókedvezményét igénybe venni. De az nincs kizárva, hogy a 24/A szerinti adófelajánlás a számított adó 80%-áig megtörténjen. Igaz, az adókötelezettség már igencsak kicsi a korábbi kedvezmények miatt, de ennek 80%-át még mindig megkaphatják az egyesületek.

A sorrend persze fordított, mert év közben adjuk a rendelkező nyilatkozatot, és év végén derül ki az adókedvezmény mértéke.
Például, ha valaki a 2019. adóévben beruházási hitel után fizetett kamat címén adókedvezményre jogosult, akkor azt az adó 70%-áig érvényesítheti, függetlenül attól, hogy ugyanezen adóévben egy sportszervezet támogatására adófelajánlást is tett. Ez utóbbit az adókedvezménnyel csökkentett fizetendő adója 80%-ig veheti figyelembe. Ha ennél több felajánlást tett, akkor azt a következő évekre továbbviszi.

További cikkek

adó
2020. április |Alexa

Az adórendszerben számos kedvezményt találhatunk, melyek valamilyen konkrét célt vagy eszközt támogatnak. A beruházás vagy a foglalkoztatás kedvezményei sokak számára széles körben ismertek. A mai kor egyik legjelentősebb területe a digitalizáció. Jó tudni, hogy az ezzel összefüggésben létrehozott szoftverekből származó jogdíjakra is jár kedvezmény.

Érdekel
adóáfaszochoTbjtermékdíj
2023. október |Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna

Az egyéni vállalkozó szünetelése esetén megszűnik a soron kívüli bevallás kötelezettsége. Az átalányadózók negyedéves bevallási kötelezettsége eddig is rengeteg problémát okozott, vajon hogyan hat erre ez a módosítás?

Érdekel