Őstermelők tárgyi eszköze

Figyelem! Ez a tartalom már több mint 90 napos. A benne közölt információk nem feltétlenül felelnek meg az éppen aktuális szabályozásnak.

Sok cikket jelentettünk meg már a témában, de egy kedves olvasó írt ezzel kapcsolatban, így nem hagyjuk szó nélkül a kérdését. Bevezetőjében jelzi, hogy a legfrissebb cikk számára elkeserítő. Nézzük, miről is van szó!

Előzmény

„Addig, amíg a 2023. szeptemberi számban az átalányadózó őstermelő tárgyi eszköz értékesítése, a bevétel csökkentése, az értékcsökkenés elszámolása és annak levezetése számomra egyértelmű volt, most csalódottan tapasztalom, hogy ma már másként kell számítani a jövedelmet” – írja az olvasó, majd így folytatja: „Az igaz, hogy minden költséget elszámoltnak kell tekinteni az átalányadózók esetében. De értékcsökkenés esetében csak a tárgyévi értékcsökkenés az, ami elszámolt költség lehet, a többi a következő években fog jelentkezni.

Nem beszélve arról, ha a következő évben a tételes költségelszámolást választom, kilépek az átalányadózásból, akkor elveszik a még el nem számolt értékcsökkenés?

Mi van abban az esetben, ha nem kerül üzembe helyezésre a tárgyi eszköz, és amikor eladásra kerül, megmarad a beszerzési értéke? Az is fura, hogy egy vállalkozás vásárolta az eszközt, mellyel az árbevételét megtermelte, és ha eladásra kerül az eszköz, azt magánszemélyként kell leadózni, amivel szemben nincs beszerzési ár?

Csak remélni merem, hogy nem ez volt a jogalkotó szándéka.”

Mi is írtuk, hogy valóban nehezen megemészthető ez az adókötelezettség.

Van megoldás?

A helyzet az, hogy az átalányadózó őstermelők tárgyi eszköz értékesítésére vonatkozó szabályai az Szja tv.-ben nem változtak.

A kavarodást az okozza, hogy időközben a NAV álláspontja változott.

Nem először találkozunk azzal az igen furcsa gyakorlattal, hogy változatlan szabályozás mellett a jogértelmezés változik. Ez azért is káros, mert ennek időbeliségével is kezdeni kell valamit. Ha az adóhatóság kiad egy állásfoglalást 2023. május 20. előtt, miszerint az átalányadózó őstermelő a tárgyi eszköz eladása értékesítése során a bevételeivel szemben a tárgyi eszköz vásárlásait elszámolhatja, akkor a 2022. évi személyi jövedelemadó-bevallást így készítem el, és ahhoz később sem nyúlok hozzá. Az álláspont változásával a 2023. évi szja-bevallásban számolok azon őstermelők esetén, akik 2023. évben adtak el tárgyi eszközt.

Jelenlegi jogértelmezés

A jelenlegi jogértelmezés figyelembevételével az átalányadózó őstermelő a tárgyi eszköze eladásának bevételével szemben nem számolhatja el a tárgyi eszköz vásárlását.

A vásárolt tárgyi eszközre eső értékcsökkenési leírást időarányosan kell elszámoltnak tekinteni. Ez azt jelenti, hogy ha az átalányadózó őstermelő 2024. évben áttér a tételes költségelszámolásra, akkor az átalányadózás időszakára eső értékcsökkenésen felüli részt tovább értékcsökkentheti. Ha például az átalányadózó őstermelő 2023. január 1-jén vásárol egy traktort 10 millió forintért, akkor a 2023. évre 2 millió forint écs elszámoltnak tekinthető. Ha 2024. évre tételes költségelszámolást választ, akkor 8 millió forintos keretig még elszámolhat értékcsökkenést, azaz 2 millió forint értékcsökkenéssel 2024. évben is számolhat.

Felmerülhet az az eset is, hogy üzembe helyezés nélkül eladásra kerül a tárgyi eszköz (például vásárlást követően derül ki, hogy nem felel meg a célnak, és a termelő elkezdi árulni). Ebben az esetben is igaz az, hogy az el nem számolt écs (azaz a 100% vételár) szerzési értékként levonható. Ha például egy átalányadózó őstermelő 2024 februárjában vásárol egy permetezőberendezést 3 millió forintért, majd üzembe helyezés nélkül 2024 májusában eladja 2,8 millió forintért, akkor nem keletkezik adóköteles jövedelme, függetlenül attól, hogy a 2,8 millió forintos összegből mit vásárol a későbbiekben.

További cikkek

adószjaszocho
2024. március |Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna

A szünetelés alatt levő egyéni vállalkozókkal nem olyan régen már foglalkoztunk, de esetükben a szünetelést megelőzően végzett munkáért kapott összeg elszámolása megváltozott. Járulékban, szochóban és szja-ban is szigorodtak a szabályok, és most példákkal fűszerezve nézzük át azokat.

Érdekel
őstermelő
2024. július |Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna |Előfizetői cikk

Az őstermelői tevékenység széles skálán mozog. Most azzal foglalkozunk, amikor saját és nem saját alapanyagból történő élelmiszer előállítása történik.

Érdekel