Szakmai cikkek

Szűrés hónapok szerint:
BTK
2023. december |Dr. Kardos Barbara |Előfizetői cikk

Az elmúlt években volt néhány gazdasági bűncselekmény, amelyek kisebb-nagyobb médiafigyelemnek köszönhetően akár elrettentő példaként is szolgálhat(ná)nak. Ha híres emberek között nézelődünk, megemlíthető Zalatnay Sarolta, Gáspár Győző és „egy híres YouTuber” a közelmúltból. Ők nem a „nagyhalak”, de mégis ők a leglátványosabbak. A témát kutatások dolgozzák fel, melyek rávilágítanak arra, hogy a szakemberek körében sem teljesen ismertek a fogalmi meghatározások, besorolások és a szankciók, így indokoltnak látom néhány kiemelt terület bemutatását.

Érdekel
efoszja
2023. december |Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna

Mint az már valószínű mindenki számára ismert, a szokásokkal ellentétben a minimálbér már 2023. december 1-jétől emelkedett. Lehet, hogy ennek az egy hónapnak nagy jelentősége van a dolgozók oldaláról, a kifizetők esetében azonban igen nagy káoszt okozott. Az egyik legösszetettebb példa az egyszerűsített foglalkoztatás szabálya.

Érdekel
áfa
2023. december |Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna

Nemzetközi árufuvarozással foglalkozó cég nemzetközi fuvarokat vállal, a megrendelők között vannak külföldi és belföldi adóalanyok és nem adóalanyok is. Hogyan kell a számlát kiállítani az egyes esetekben, és az Online Számlázóban milyen kódolást kell választani?

Érdekel
áfa
2023. december |Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna |Előfizetői cikk

A visszaváltási díjról szóló 450/2023. Korm. rendelet egyértelműen környezetvédelem jegyében született, és nem is tartalmaz adózásra vonatkozó szabályokat. Az adózással összefüggő szabályokat az Áfatörvény tartalmazza. Emellett az EPR-rendelet is foglalkozik vele, és ez miatt a termékdíj-szabályozásra is hatással van. Ahhoz, hogy megértsük az adózási vonatkozásokat, nem csak a felszínt kapargatva bele kell merülnünk a szabályozásba.

Érdekel
Tbj
2023. december |Faragó Gábor |Előfizetői cikk

Az alábbiakban az örökbefogadói díjra való jogosultság, illetve ezen, pénzbeli ellátás megállapítására, alkalmazhatóságára vonatkozó szabályokat tekintjük át – a teljesség igénye nélkül –, mellyel igyekszünk segítséget nyújtani a felmerülő kérdésekre.

Érdekel
áfa
2023. december |Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna |Előfizetői cikk

Ismét egy esettanulmányt dolgozunk fel, egy sok alvállalkozós eset keretében kerülne elmélyítésre a 2023. január 1-jétől hatályos fordított adós történet.

Érdekel
áfaszámviteltao
2023. november |Egri-Retezi Katalin |Előfizetői cikk

Az előző kiadványban az átalakulások folyamatának főbb buktatói közül kilenc problémafelvetést foglaltunk össze, az alábbiakban további hét témát ismertetünk röviden.

Érdekel
adóiparűzési adójuttatáskatakiva
2023. november |Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna

Az év utolsó negyedévében sokat tehetünk annak érdekében, hogy a pillanatok alatt elérkező zárási munkálatokat előkészítsük. Ebből szemezgetünk, hátha tudunk segíteni egy-két kollégának abban, hogy könnyebb legyen a 2024-es év első 5 hónapja.

Érdekel
juttatás
2023. november |Fata László |Előfizetői cikk

2023. október 4-én megjelent egy Kormányrendelet, mely egy új adómentes elemet helyez a juttatási palettára.

Érdekel
áfa
2023. november |Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna

Adott egy magánszálláshely-szolgáltató, aki alanyi adómentes. Sokszor kérdés, hogy melyik soron kívüli havi bevallásba kerül be szolgáltatásra felszámított áfa, ha nincs a számlán teljesítési időpont? Nem olyan egyszerű kérdés, mint amilyennek első olvasatra látszik.

Érdekel
iparűzési adó
2023. november |dr. Kovács Attila |Előfizetői cikk

A munkaerő-kölcsönzés keretében kölcsönadott munkavállalók a helyiadó-törvényben sajátos módon szerepelnek. A htv. 2023. év végéig hatályos szabályai alapján hol kell a személyi jellegű ráfordítást elszámolni az iparűzési adóalap megosztása során?

Érdekel
adatszolgáltatás
2023. november |Böröczkyné Verebélyi Zsuzsanna

Az adattörlő kódról adatszolgáltatás van a NAV felé. Ugyan 2023. január 1-jétől foglalkozik vele a hivatal, de még mindig alapvető kérdések merülnek fel. Hogy kerül a képbe a NAV? A pénztárgépes nyugtán és a számla-adatszolgáltatásba hogyan kell ezt beépíteni?

Érdekel